The Pre Story · a doboz

Liza motivációs doboza

Egy kávé mellett elmesélem, hogyan lett az ötletemből márka.

Ha most leülnénk együtt kávézni, valószínűleg azzal kezdeném, hogy fogalmam sem volt, mibe vágok bele. Volt egy ötletem, aztán jöttek a kérdések. Jó néhányra csak akkor találtam választ, amikor már nyakig benne voltam.

A Stratégiám sem volt, márka lett belőle című könyvben elmesélem, melyik döntésen rágódtam a legtovább, mi okozott meglepetést, és hogyan született meg végül a The Pre.

Mit találsz a dobozban?

A könyvemet. 65 oldal arról, hogyan lett egy ötletből The Pre márka, a bizonytalan és a jóleső pillanatokkal együtt.

A 20 ml-es Báziskrémet. Olvasás közben ki is próbálhatod azt az állapotkozmetikumot, amelynek a születéséről mesélek.

Egy türkiz The Pre tollat. Hátha olvasás közben eszedbe jut valami a saját történetedből, amit jó lenne leírni.

Vedd meg magadnak, vagy ajándékozd valakinek, akinek jól jön egy kis motiváció.

Egy történet, amit el tudsz olvasni és a termék, amit ki tudsz próbálni.

A könyvben elmesélem, hogyan lett egy nehéz élethelyzetből ötlet, az ötletből termék, a termékből pedig egy magyar márka és egy új kozmetikai gondolkodás.

Nem egy sikertörténetet írtam.

Benne vannak azok a napok is, amikor fogalmam sem volt, hogyan tovább: az első próbálkozások, a rossz döntések, a félelmeim, azok az emberek, akik segítettek, azok a pillanatok, amikre mosolyogva emlékszem vissza.

A dobozban lévő Báziskrém az eredménye mindezeknek.

Miért van a könyv mellett egy krém?

Mert szeretném, ha nemcsak olvasnál róla, hanem használnád is.

A Báziskrém állapotkozmetikum.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak arra figyelünk, mit tesz a bőröddel, hanem arra is, hogyan érzed magad használat közben.

Klasszikus bőrápolás + pszicho- és neurokozmetika + multiszenzoros élmény.

Illat. Textúra. Érintés. Bőrérzet. Színek. Neuroaktív hatóanyagok.

A The Pre-nél ezeket tudatosan egyetlen használati élménnyé tervezzük.

Nem attól állapotkozmetikum, hogy „jó az illata". Attól, hogy a jóleső használati élményt tudatosan megterveztük. Ez egy valódi művészet.

Olvasd. Használd. Érezd.

Képzeld el:

Este kinyitod a könyvet. Olvasol arról az időszakról, amikor még egyetlen The Pre termék sem létezett. Arról, hogyan született meg az első ötletem, hogyan lett belőle formula.

Aztán becsukod a könyvet és ugyanaz a történet ott van melletted egy tégelyben.

Javaslom, hogy használd a Báziskrémet olvasás közben: érezd az illatát, a textúráját, az érintést, figyeld a bőröd, ahogyan a hőérzete megváltozik, és élvezd azt a néhány percet, amit közben magadra fordítasz.

Valamikor ez a krém is csak egy gondolat volt arról, hogy annak, ahogyan éppen vagyunk, nem kell örökké úgy maradnia.

Most pedig ott lehet a te kezedben is.

A doboz tartalma

The Pre Story + Báziskrém

Egy könyv. Egy állapotkozmetikum. Egy történet két formában.

The Pre Story könyv

A történet arról, hogyan született meg a The Pre és az állapotkozmetikum gondolata.

The Pre Báziskrém

Az a termék, amely a könyv lapjain még ötletként indul – a dobozban pedig már a kezedbe veheted.

Prémium ajándékdobozban.

Talán nem véletlenül olvasod ezt egy kávé mellett.

Az én történetem is egy hétköznapon kezdődött. Nem tudtam, mi lesz belőle, csak elkezdtem.

Szeretettel,

Liza aláírása